Télikert blog
Sokaknak az van a fejében, hogy az épületet bővíteni nyáron legkésőbb tavasszal kell, télen nem lehet semmit csinálni. Nos, ez egy a …
Ahogy járom az országot a potenciális ügyfeleim végett érdekes dolgot vettem észre. Azt alapból tudtam, hogy a télikertről sokan sokfélét gondolnak, de …
Érdekes már maga az elnevezés is, hogy télikert. Az emberek gyakran ezt a téllel kapcsolják össze, pedig nyáron éppen ugyanúgy élvezhető egy …
Ahány ház annyi szokás, szokták mondani. Ezt én úgy módosítanám egy kicsit, hogy: „Ahány ház, annyi télikert”. Pályafutásom során még nem találkoztam …
Valahol a szívünk mélyén mindannyian vágyunk egy télikertre. E szuper helyiség ugyanis kiszélesíti a lehetőségeinket, amelyeket otthon végezhetünk. A nappalok is hosszabbak …
Akadnak olyan kedves emberek, akik szeretnek bumm, egyből belevágni a dolgok közepére. Ez szuper és én is szeretek olyan emberekkel együtt dolgozni, …
Szerencsére egyre több családi házban felfedezhető valamilyen télikert. Az emberek rájöttek, hogy mennyire praktikus és szép megoldás, amellyel még jobbá tehetik otthonukat. …
Azzal talán mindannyian tisztában vagyunk, hogy az otthonunk az nem csak egy épület. Nem egy olyan hely, ahova odamegyünk aludni, és reggel …
A kérdés önmagában meglehetősen érdekes. Itt ugyanis most nem a télikert anyagára kell gondolni. J Arról egy másik cikkben írtam. Most egy …